
VERSENY JÁTÉKOK
Cipőpárosítás
Játszhatja: 3 éves kortól 2—40 gyermek Kellék: sok pár cipő
A helyiség egyik oldala mentén sorba állítjuk minden pár cipőnek egyik darabját. Szemben, más sorrendben, a párjukat helyezzük el. Két versenyző esetén ugyanabból a sorból adott jelre mindegyik megfog egy cipőt, átfut a túlsó oldalra, és megkeresi a párját. Ha megtalálta, félre- teszi az előre megbeszélt helyre, és egy másikat véve ugyancsak a párját keresi annak. Győz az, aki többet párosított hiba nélkül. Csapatjátékot is alakíthatunk, ha a végén összeszámoljuk az egy csapathoz tartozó játékosok cipőit.
Kisebb gyermekeknek egymástól jól megkülönböztethető cipőket adjunk, nagyok már a finomabb árnyalatokra is vigyázhatnak.
SZOBAI MOZGÁSOS JÁTÉKOK
Kútba estem Játszhatja: 3 éves kortól 4—25 gyermek
A gyermekek tágas körben helyezkedjenek el. Középen tegyünk egy hajtókarikát a földre, ha ez nincs, rajzoljunk kört, amely a kutat jelképezi. Valaki ugorjon be a kútba, és ott guggoljon le, majd mondja ezt: kútba estem!
A többiek megkérdezik: Hány méterre? Egy számot mondva feleli, pl.: öt. Ekkor a gyermekek annyiszor tapsolnak, ahányat mondott. Ezután megkérdezik: Ki húzzon ki?
Akinek a nevét mondja, az odamegy a kút széléhez, és két kézzel kihúzza a kútban levőt. Most helyet cserélnek, és aki kihúzta társát, az ugrik a kútba. Így megy ez addig,míg mindenki sorra nem kerül. Jó játék ez a számolás begyakorlására. Kisebb gyermekek egytől tízig mondjanak számot, a nagyobbak százig. Nagyobb számoknál tízesével számolunk, majd egyesével tovább (pl. 47-nél négy és hét tapsolás a helyes). A baráti kapcsolatok elmélyítésére jó lehetőséget nyújt ez a játék. Rendszerint a legjobb barátok közül neveznek meg valakit. Aki már egyszer sorra került, az ne következzék addig, míg mindegyik nem esett a kútba.
Megy a repülő
Játszhatja: 3 éves kortól 4—25 gyermek
A szoba két oldalán egymással szemben foglaljanak helyet a gyermekek. Sorba mindenkit megkérdezünk, hogy mit szeretne utánozni. Csak olyant lehet választani, amit hanggal vagy mozdulattal utánozni lehet, Pl. autót, repülőgépet, gólyát, mackót, katonát stb. A játékvezető hangosan mondja az egyik választott nevet, p1. repülő. Ekkor ez a gyermek feláll, és búgva, kezét széttárva átmegy a túlsó oldalra, és ott leül. Ha már ezt értik, akkor különböző feladatot mondhatunk, p1. az autónak azt, hogy menj a kutyáért, ültesd be és hozd vissza. Bátortalan, félénk gyermekek számára Jó alkalom, hogy hozzászokjanak az önálló szerepléshez. Ha sok gyermekkel játszunk, egyszerre többnek is adhatunk feladatot.
Árvíz
Játszhatja: 3 éves kortól 4—4O gyermek
A gyermekek tágas körben ülnek. A játékvezető különböző vezényszavára a Játszóknak más és más feladatokat kell elvégezniük. „Árvíz”-nél mindenki feláll a székére, nehogy vizes legyen a lába. „Tűz”-nél a földre guggolnak, hogy tábortüzet gyújtsanak. „Hó vihar”-nál mindenki hazamegy, vagyis a székére leül, és felhúzott lábát átölelve melegszik. „Jön a medve” kiáltásnál pedig a játékvezetőhöz futnak védelemért.
A játék megismertetésénél csak két vezényszót használjunk. Ha már ezeket jól ismerik, bővítsük először három, majd később négy szavasra a játékot. A vezényszó elhangzása után ne beszéljenek, hanem cselekedjenek. Egymást ne figyelmeztessék, ha hibáznak, hanem mindenki a saját elhatározásából gyorsan tegye azt, amit jónak lát. Ügyes vezetéssel élénkké és változatossá tehetjük a játékot, mely kis helyen, rövid idő alatt jól megmozgatja a gyermekeket. Érdekes változata ennek a játéknak a következő: A játékvezető behunyja a szemét mintha aludna, és azt mondja, hogy „Behunyom a szemem és azt mondom, hogy p1. árvíz”. Ekkora gyermekek, nehogy a játékvezetőt felébresszék, egészen halkan és óvatosan mozognak. Amikor teljes lesz a csend, kinyitjuk a szemünket, és csodálkozó arcot mutatunk, mintha nem értenénk, hogyan kerültek pI. „árvíz”-ből „tűz”-be. A „jön a medvé”-nél pedig úgy csinálunk, mintha megijednénk a körülöttünk álló gyermekektől.Fegyelmezett mozdulatok begyakorlására és figyelemösszpontosításra jó ez a játék.
Tűzoltóparancsnok
Játszhatja 3 éves kortól 6—25 gyermek
A gyermekek nagy körben ülve helyezkednek el, vagy földre rajzolt karikába állnak. Egy széket középre helyezünk, ide ül a tűzoltóparancsnok, aki a következő verset mondja:
A faluban tűz ütött ki,
Siessünk azt eloltani,
Szaladj pajtás, szaladj!
Tőlünk el ne maradj!
A vers mondása közben a játsz6k a körön kívül szaladnak. A maradj szára a tűzoltóparancsnok tapsol egyet, mire mindenki gyorsan keres magának széket vagy kört, a tűzoltóparancsnok is. Aki legelőször ül le a középső székre, az lesz az új tűzoltóparancsnok.
TESTSÉMAFEJLESZTÉS
Ki vagyok én?
A játék leírása: Tükörrel szemben állva saját személyének felismerése: szemszín, hajszín, hajhosszúság, ruhadarabok felsorolása a testrészeken. Másik gyermekkel, társával összehasonlítja magát, hasonlóságokat keres. Esetleg a nemek megnevezése is történhet.
A fejlesztés lehetőségei: Testünk jellemzőinek felsorolása, megnevezése. Megfigyelőképesség fejlesztése összehasonlítással. Azonosságok, különbségek megnevezése . A test Jellemző jegyeinek leképezése.
Játszhatja: 1 -2 gyermek 3 éves kortól.
Eszköz: tükör.
Keresd meg!
A játék leírása: Tükör előtt a testrészek megér intése, megnevezése: felnőtt által érintés, gyermek megnevezi, gyermek megismétli Saját testén az érintést és a megnevezést, utasításra a gyermek megérinti és megnevezi a testrészét, a felnőtt megnevezi, a gyermek a társa testén érinti meg a kívánt testrészt, előbbiek megismétlése csukott szemmel, az elsőt kivéve.
A fejlesztés lehetőségei: Testrészek és azok helyének megnevezése, érintés. Percepciófejlesztés Figyelem fejlesztése.
Játszhatja: 1-3 gyermek 3 éves
Eszköz: tükör
Száll a lepke!
A játék menete: Papírból készítünk az ujjunkra húzható lepkét. Minden gyermek ujjára húzza és eljátsszuk, melyik testrészükre száll a lepke. Ahova repül, megnevezzük.
A fejlesztés lehetőségei: Testséma alakítása, testrészek megnevezése, beszéd- készség fejlesztés finommozgások alakítása
Játszhatja: egy egész csoport 3 éves kortól, de egy gyermek fejlesztésére is kiválóan alkalmas.
Eszköz: pillangó.
PERCEPCIÓFEJLESZTÉS
Színkereső
A játék leírása: A gyermekkel közösen kiválasztunk egy színt, majd sorra nézzük a tárgyakat, melyiken látjuk ugyanazt. Változata lehet: színválasztás után ők hoznak a gyűjtőkosárba megegyező színű dolgokat. Felsorolhatjuk a napszakok, az évszakok jellegzetes színeit, az örömteli, a bánatos, a meleg, a hideg színeket. Gyűjthetünk színes hasonlatokat, p1.:
Fehér, mint a hó.
Fekete, mint a korom.
Zöld, mint a fű.
Kék, mint az ég.
Sárga, mint a citrom.
Lila, mint az ibolya.
Piros, mint a paradicsom.
Azt is megbeszéljük, hogy ezeket a hasonlatokat egy szóval is kifejezhetjük, Így: hófehér, koromfekete, ibolya lila, fűzöld.
A fejlesztés lehetőségei: Vizuális percepció, színészlelés. Megfigyelőképesség, gondolkodás (összehasonlítás, azonosság, különbözőség felismerése) fejlesztése, szókincsbővítés
Játszhatja: 1 - I 2 gyermek 3 éves kortól. ) Játszhatják a családban is szülők, testvérek együtt.
Eszköz: a szoba tárgyai, játékai.
Nyomkereső
A játék leírása: A csoportban lévő gyermekek láb- és kéznyomatát elkészítjük színes papírokból. A kéznyomatokat a szekrény oldalára vagy a falra erősítjük, a lábnyomokat a padlóra ragasztjuk úgy, hogy végig léphető legyen. A lábnyomok a tenyérnyomokhoz vezetnek kacskaringós úton. Az út végén valamit elrejtünk, azt kell megtalálni. A gyermekek a lábnyomokon haladnak, a jobb és a bal lábakat pontosan kell a helyükre illeszteni, azután már a tenyérnyomokra is Ügyelni kell. A nyomok végén találják az elrejtett tárgyat.
A fejlesztés lehetőségei: Szem-kéz, szem-láb koordináció, alak és forma azonosítása, a bal, a jobb gyakorlása, tudatosítása térirányok, távolságok érzékelése.
Játszhatja: egyszerre egy gyermek 3 eves kortól.
Eszköz: Az előre elkészített tenyér és talpnyomatok
Gyurmázás
A játék leírása: Homok, só-liszt gyurma, agyag, plasztilin felhasználásával különböző formák létrehozása.
A fejlesztés lehetőségei: Anyagok, felületek megismerése, formák keletkeztetése. Tapintással tapasztalatok szerzése az anyag tulajdonságairól: puha, kemény, sima, érdes, nedves stb. Gyurmázás alaptechnikáinak elsajátítása, finommotorika, szem-kéz koordináció, verbális fejlesztés
Játszhatja: 1-25 gyermek 3 éves kortól. A családban is ismerkedhetnek az anyag tulajdonságaival p1. ha az édesanyával együtt gyúrja, formálja a tésztát.
Eszköz: a felsorolt anyagok.
VERBÁLISFEJLESZTÉS
Lufi fújás
A játék leírása: Egymás kezét fogva körben állak a gyermekek. Egyszerre elkezdik fújni a „lufit” miközben a kör egyre tágul, a karok egyre inkább megfeszülnek. Hangos „PUKK” szóra „kipukkad” a lufi és a gyermekek a kör közepe felé szaladnak.
Fejlesztés lehetőségei: Helyes légzéstechnika gyakorlása, testfogalom térérzékelés (jobb kéz, bal kéz, köralakítás), közösségi érzés alakítása (egymás kezét fogják Játék közben, ez a Játék csak együtt Jó igazán.).
Játszhatja: 8-20 gyermek 3 éves kortól. játszhatja a család együtt otthon, vagy kirándulás alkalmával.
Csibejáték
A Játék leírása: Tányérra apró cukorkákat (p1. zizit) teszünk, a gyermekek kiscsibék, a cukorkát a nyelvükkel kell a tányérról fölszedni.
A fejlesztés lehetőségei: Légzéstechnika gyakorlása, hangképző szervek erősítése. Mozgáskoordináció fejlesztése szem-nyelv összehangolt mozgásával Relációk erősítése (gyors, lassú). Türelemre nevelés.
Játszhatja: tányéronként egy gyermek 3 éves kortól.
Eszköz: gyermekenként egy db tányér, egy evőkanál cukorka.

:O) Igyekszem folyamatosan frissíteni, már amennyire időm engedi.
Nagyon köszi az ötleteket, épp most fogjuk megtartani az első szülinapi gyerekzsúrt, jól jönnek a játékötletek! 8)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.


Óvó néni várt énreám, mikor ide érkeztem. Búcsúzkodni tőle nehéz,bizony nem megy oly könnyen! Mikor sírtam ki volt velem? Ki törölte könnyes szemem? Ki tanított szépre, jóra,mintha édesanyám volna? Nem várt érte köszönetet,egész szívét adta nekem! Elfeledni nem is tudom, hiszen én is szeretem! Rá gondolok, később sokszor, míg a táskát cipelem! Tudom vége a játéknak, már a komoly munka vár. De ha néha elfáradok, két karja majd visszavár!




allatos versek (20)
Andersen mesek (1)
anyaknapja (48)
anyaszemmel (3)
ballago versek (21)
blabla (101)
bolcsis mult (5)
dalok (18)
egeszseg (1)
farsang (6)
farsangi versek (19)
Fecske Csaba (6)
Fejlesztes (8)
fejleszto jatekok (19)
Gazdag Erzsi (9)
Grimm mesek (3)
gyerek neveles (34)
gyerekvedelem (5)
gyermeklelek (19)
higienia (2)
hospitalas (1)
humor (3)
husveti versek (9)
integralt neveles (3)
iskola (8)
jatek es tanulas (9)
jatszani jo (1)
Juhász Magda (12)
karacsonyi versek (22)
locsolo versek (4)
Mentovics Eva (21)
mesek (62)
mikulas versek (23)
mondokak (28)
Mora Ferenc (9)
mutogatos (2)
Nepszokások (1)
nyari versek (3)
oktatás (6)
oszi versek (21)
otletek (7)
ovi koszonto versek (5)
oviba megyek (8)
ovis vegyes (3)
pedagogiai modszerek (18)
pedagogus napra (5)
piciknek (4)
rajz elemzes (1)
szulinapi versek (1)
tanulandok (31)
tavaszi versek (45)
teli versek (58)
testi fejlodes (2)
versek (254)
versesmese (26)
videok (2)
Weores (18)
Zelk Zoltan (1)
Jelen
Az összes »

Grimm
Andersen
Rémusz bácsi
Benedek Elek
MP3-ban letölthető mesék
Icinke-picinke (népmesék óvodásoknak)
Versek, mondókák
Bóbita klub
Romhányi József: Szamárfül
Fecske Csaba: Hol voltam
Versek, mondókák, dalok
Weöres Sándor versek
Versek alkalmakra
Vers- és dalgyűjtemény
OviZene
Mesék, színezők, bibliai történetek
Az iskola előtti nevelés és az alapfokú oktatás az Európai Unióban
Egyszervolt.hu
Mondóka.hu
Mese.tv
Diszlexia
Babázó
Sok sok érdekesség
Fejlesztő pedagógia
Versek, dalok és sokminden más
Cikkek oviról, iskoláról


Végzős Óvónéni vagyok és nagyon jók ezek a játékok!Az egész netet felkutattam képességfejlesztő játékok után,de nem találtam!Szerencsére erre a honlapra ráleltem és nagy segítség számomra a holnapi gyakorlatomhoz!! Ha tudtok,tudnak még,akkor több játékot is tehetnének,tehetnétek fel